17. fejezet - Örömkönnyek

Sziasztok! 

Késéssel bár, de meghoztam a következő fejezetet! Ez a jó hír. A rossz pedig, hogy már csak három fejezet van hátra, nagyon a finish-be érkeztünk, nagyon is hamar. 

Jut eszembe, még egy jó hír a rossz után. Megnyílt legújabb blogom a MARBLE, ami egy Louis Tomlinson ff. Szerintem kukkantsatok be, hátha érdekesnek találjátok.

Jó olvasást, komizzatok! :) 

All the f*cking love.xx

EsmeeH.

2015. június 27.

Lezáródott a turnénak az egyik fele, most már csak Európa és Amerika van hátra. Most Helsinki-be vagyunk és Louis-val épp egy kávézóban ülünk egy randin. Eléggé jól megy nekünk ez a megjátszós kapcsolat, csak még azt nem terveltük ki, hogy hogyan takarjuk el a pocakomat, ami már kezd nőni, de bő ruhákkal el tudom takarni. A balesetről annyit, hogy jelenleg még nem észleltem nagyobb változást, mert a srácokkal vagyok és nincs itt Matt, hogy eszembe jutasson régi dolgokat.

- Izzy, figyelsz? – hesegeti meg előttem a kezeit Louis, mire felnevetek, mert ez az Izzy becenév elég fura még számomra, de a turnén lévők imádják.

- Persze, csak elgondolkoztam. – mosolygok rá és megfogom az asztalon lévő kezét. – Ne aggódj ennyire Lottie miatt. Manapság minden tini lány ilyen, nem tudod irányítani őket. – vonom meg a vállamat.

- De nem ezzel van a legnagyobb bajom. – morogja mire értetlenül nézek rá. – Azzal, hogy egy olyan sráccal van együtt, aki nem érdemli meg. – tovább durcáskodik mire egyet sóhajtok.

- Nem ismered még Tommy-t, és pont ezért fog ideutazni. – mondom bölcsen és végül megiszom a jegeskávémat. A kezemet nem tehetem a hasamra, mert azzal lebuknák, pedig annyira megsimogatnám a még pici pocaklakómat.

- Igazad van. – sóhajt fel. –Menjünk haza? – kérdezi, mire bólintok egyet. Felállunk, és kézen fogva hagyjuk el a kávézót, van pár fotós, illetve rajongó, de minket nem zavar, sőt messzebb, ahová a fotósok már nem követtek Louis megállt pár rajongónak.

- Szia Lou. Kérhetnék egy képet? – kérdezi izgatottan egy körülbelül tizenhat éves lány. Louis bólint és a kezembe adja a telefonját és a kocsi kulcsát, hogy vigyázzak rá.

- Izzy, csinálnál rólunk képet? – kérdezi Louis, mire mosolyogva bólintok egyet, kezembe veszem a lány telefonját és lövök róluk egy csomó képet, hogy a lány tudjon válogatni.

- Köszönöm. – mondja zavartan majd arrébb áll. Még pár rajongóval lefényképeztem Louis-t, majd végleg elindulhattunk a hotelbe. Azt kell mondjam, hogy teljesen meglep amiért ilyen hamar elfogadtak, bár azt még egyikünk se tudja, hogy mi lesz ha a hasamat már nem tudom eltakarni, mert az lesz az igazi botrány.

2015. június 29.

Mivel már a gyerekemről is gondoskodnom kell, ezért úgy döntöttem, hogy egy bizonyos ideig beköltözök abba a házba, amit Zayn vett nekünk, mivel nem hozhatok ide egy gyereket, főleg, hogy már anyát is hazaengedték. A fiúk felajánlották a segítségüket, illetve az öcsém és két jó barátnőm is, de jelenleg még abba a házba vagyok ahol felnevelkedtem, a többiek csak a megadott címre jönnek, míg Vivian és Louis már itt vannak, persze még senki nem tud semmiről csak, hogy szeretném a házba a hálószobát felújítani és a nehéz esetekkel kezdek természetesen, akik név szerint Vivian és Matt, na meg az anyám. Mivel a két idióta meg anya elmentek bevásárolni ezért csak hárman vagyunk itthon, remek alkalom, hogy Viv tudtára adjam a jó hírt, ha ez az.

- Figyelj… - ülök le mellé a kezembe egy pohár Sangria-val, amit neki adok.

- Te miért nem iszol? Beteg vagy? – kérdezi, és elég érdekes néz rám. – Mondd már, hogy mi van. – nevet fel kínosan, amin én is elmosolyodom.

- Terhes vagyok. – csak könnyen és lazán bököm ki, úgy talán könnyebb, persze a szívem ezerrel zakatol.

- Jól van, persze. Lehet felszedtél pár kilót, de ne ilyen kamukkal próbáld elrejteni. – csak sóhajtva megforgatom a szemeimet és felhúzom a pólómat, ami egy még kisebb pocakot rejtett eddig. – Mi a fasz. – gyorsan lehúzza az italt, majd a poharat az asztalra rakja. – Ki az apa? Ugye tudod???

- Persze, hogy tudom. – forgatom meg a szemeimet. – Zayn.

- Komolyan teherbe ejtett? Aztán elhagyott? Ez egy… - már elkezdett volna káromkodni, de megdobtam egy párnával.

- Attól még szeretem, mert elment. – mondom feszülten, majd durcázva ülök vissza a helyemre.

- Ez nem ér! Egy terhes nőnek nem lehet visszaütni. Élvezd csak Deeron amíg a hasadban van a kölök, különben utána véged! – fenyegetőzik Viv, amin nevetek csak.

Nem sokkal később megérkeznek a tesómék, gyorsan megölelem az öcsikémet, ami lehet nem volt túl jó ötlet, hisz szeret magához szorítani, a hasam pedig már eléggé kidudorodik már.

- Jól meghíztál. – állapítja meg Matt, mire arcon csapom magam a háttérben pedig hallom a két idiótát nevetni.

- Bunkó. Különben szeretnék valamit mondani. Valamit, ami nagyon fontos és nem, nem ér rá. – mondom mosolyogva és hátat fordítok nekik majd visszalibegek a kanapéra.

- Az remek, mert nekem is van egy fontos bejelenteni valóm. – mondja anya és megáll velünk szemben. Remek, megint övé a figyelem. – Tudom, hogy sosem fogjátok feldolgozni apátok halálát és, hogy őt senki sem helyettesítheti sosem, de újra randizni kezdtem. – jelenti ki, mire tátva marad a szám, a szívem pedig egyre hevesebben ver, majd mintha valami kiszakadt volna belőlem.

- Anya, ez nem túl gyors? – kérdezi az öcsém nyugodtan, legalább ő az tud maradni. Megérzek egy érdes kezet a kezemen és odafigyelés nélkül tudom, hogy Louis az.

- Már több mint két éve meghalt az apátok, eleget gyászoltam és nem lehetek örökké egyedül. Tudom, hogy Matt te el tudod fogadni, de Isabell, kérlek, értsd meg, úgy ahogy én is megértettem ezeket a kalandjaidat a sztárocskáiddal. Támogatlak mindenben, de most kérlek, ezt te is tedd meg. Nem szeretnék örökké egyedül lenni főleg, hogy te is kirepültél innen és lassan az öcséd is kifog, én meg egyedül fogok maradni akkor ebben a nagy házban. – mondja anya, de ez túl gyors. Oké, hogy apa két éve hunyt el, de attól még fáj, rohadtul fáj.

- Senki sem lesz olyan jó hozzád, mint apa. – motyogom, és inkább felállok.

- Tudom kincsem. – néz rám szomorú szemekkel, de ez sem tud meghatni.

- És ki az? – kérdezi az öcsém, de én még csak a nevét sem akarom hallani.

- Az még titok. Időben megtudjátok, ha komoly lesz a dolog.

- Mennyire komoly? Összeköltözés? Házasság? Esetleg kistesó? Elég hülyén nézne ki, hogy a gyereked és az unokád nagyjából egy idősek. – vágom hozzá, aztán kezdtem el gondolkozni, hogy mit is mondtam. Elkezdtem piszkálni a homlokom és közben magamat szidtam, hogy hogyan lehettem ekkora idióta.

- Mi? Ezt nem értem. – motyogja anya, majd az öcsém fejében meglátom a villanykörte világosságát.

- Nagybácsi leszek. – egy fülig érő mosoly terül szét az arcán majd felpattan és hozzám siet, majd a levegőben megpörget, aztán gondolom újra eszébe jut, hogy terhes vagyok, úgyhogy le is rak a helyemre. – Vagy nagynéni? Attól függ fiú lesz-e vagy lány. – gondolkozik el, mire egy párna repül a képébe. Úgy látszik, a drága barátnője sem bírja ezeket a megszólalásokat. – Vicceltem, na! Ennyire hülye én sem vagyok. – motyogja a fejét fogva.

- Gratulálok! – jön ide hozzám Ber és jól megölelget. – Fiú vagy lány? – kérdezi úgy, mintha komolyan gondolná, és nem tudná, hogy az még messze van.

- Na, akkor ki a hülye? – kérdezi Maty csípőre tett kézzel.

- Mindketten azok vagytok, ezért illetek össze. – morogja Vivian és hátradől a kanapén.

- Na, akkor felfogom a történteket. Akkor most nagymama leszek? – kérdezi anya, hogy biztosra menjen. Bólintok egyet, mire a szájához kapja a kezét és szorosan megölel. – Annyira örülök! – mondja, amin elmosolyodom.

- Viszont bővebben szeretnék veletek erről beszélni. Mármint, így itthon, az elmondásotok alapján én egyre kevesebb dologra emlékszek tényleg és voltam a dokinál, aki azt mondta, hogy gyorsan halad ez a felejtés dolog, úgyhogy a másfél-két éve megrövidült egy évvel. A lényeg, hogy Zayn nem tudja, hogy apuka lesz és még nem is szeretném elmondani neki…

- De az esküvő előtt kell elmondanod. – vág bele Beryl.

- Már miért is? – kérdezem összehúzott szemöldökkel.

- Mert akkor van esély arra, hogy visszajöjjön. – válaszol egyszerűen Ber, mire egy nagyot nyelek. Nem fogom a gyerekemet erre használni.

- És úgy döntöttem, illetve Louis-val átbeszéltük és az lenne a legjobb, ha én beköltöznék abba a házba, amit Zayn vett, de megyek a fiúkkal a turnéra amíg bírom és a végén Louis csatlakozik hozzám oda. Viszont ha úgy adódna, hogy egyedül lennék még az utolsókban is, akkor Trisha, Zayn anyukája felajánlotta, hogy hozzám költözik a lányokkal addig. Én pedig belementem hisz nagy az a ház. – mondom egy szuszra, úgyhogy egy nagyot sóhajtok és a pocakomra teszem a kezem.

- Szóval végül is a gyerekszobát kell csinálnunk, ugye? – kérdezi Matt, mire bólintok.

- Rendben, csak kérlek vigyázz magatokra. – egyez bele anya, na, nem mintha érdekelne, hogy mit mond, ez így a végleges.

Egy órán belül már a háznál vagyunk, bennem pedig előtörnek az emlékek, legelőször az, mikor Preston-nal találkoztam és mennyire zavarban voltam. Elmosolyodok ezen és úgy lépek be a kapun majd sétálok a főbejáratig, kinyitom az ajtót és kicsit sem porosak a bútorok, járt volna itt valaki? Leveszem a cipőmet és szétnézek. Még mindig ugyan az minden. Keserűen elmosolyodom és a többiekkel a nyomomban beinvitálom őket a nappaliba.

- Nem tudom, hogy mi működik és mi nem, de azért próbálgassátok, mindjárt jövök. – mosolygok rájuk, majd elindulok balra, ahol a bizonyos két ajtóhoz érkezem, az egyik a konyháé a másik pedig a lenti kis titkos zugé. Én az utóbbi felé indulok el, lefelé lépcsőzök és kitapogatva a lámpakapcsolót felnyomom azt. Szétnézek, és akkor látom meg, hogy a mi rajzunk mellett van még egy, ami szavakból egy szívet formál, középen pedig én mosolygok vissza. Most már biztos vagyok benne, hogy Zayn járt itt. Közelebb megyek és megnézem azokat a szavakat. Köztük szerepelt egy csomó olyan mondat, amit mindig is szeretett mondogatni nekem, a becenevem, ahogyan hívott mindig, helyszínek, ahol együtt voltunk, de a legnagyobb betűkkel a „szeretlek” szó áll. Megérzem a könnyeimet a szememben és megsimítom azt a szót. Ezek mellett észreveszek olyan szavakat, hogy „a szeme”, „a hangja”, „az illata” és még tovább. Egy percig sem feledkezik meg rólam és ebből azt tudom még kivenni, hogy ő is szenved, de akkor miért veszi el Perrie-t? Egy kezet érzek meg a vállamon, mire felugrok kicsit és gyorsan megtörölgetem a szemeimet. Hátra fordulok és Louis mosolyog vissza rám. Miért mosolyog mindig?

- Erről nem tudtam. - néz körbe.

- Ez a mi titkunk volt. – rántom meg a vállamat. – Viszont az új. – mutatok az előbb tanulmányozott képre.

- Járt itt? Akkor szólnod kellene neki, hogy ideköltöztél. – javasolja de megrázom a fejem, bár így könnyen el lehetne kerülni egy kínos találkozást. – Is, vissza fog jönni. – mosolyog rám, de csak megrázom a fejem.

- És mi van akkor, ha azt akarom, hogy visszajöjjön, de te is maradj? – kérdezem félve, hisz Louis-val nagyon jóban lettünk és a mindennapokban csak rá számíthatok. Értetlenül néz rám, mire egy enyhe mosolyt erőltetek magamra. – Lennél a keresztapja a gyereknek? – kérdezem reménykedve, nagy mosoly terül szét az arcán.

- Én leszek a világ legjobb keresztapukája, ígérem. Ez a kis babóca el lesz kényeztetve. – mondja mosolyogva, majd leguggol a hasamhoz és megsimítja.

- Köszönöm. – suttogom, és csak nézem, ahogy bökdösi a hasam. Bár Zayn tenné ezt.

- Megjöttünk! Van kaja? – hallok meg egy ismerős hangot, így felsietek a lépcsőn és mosolyogva megölelem a szőkeséget. – Ó, hé, te is hiányoztál. – nevet fel és megához húz fél kézzel. Sorba megölelgetek mindenkit, hisz nagyon sokan vannak már mivel Lou és Lux is itt vannak.

- Na, mi már felkészültünk. Kivéve Niall-t, aki megint éhes, úgyhogy körbevezethetsz. – engedi meg Liam mire Sophia hasba vágja én pedig csak nevetek.

- Sajnálom Nialler, de nincs kaja. Viszont szeretném nektek bemutatni az öcsémet, Matt-et, és a két legjobb barátnőmet, Beryl és Vivian. Ja és az első kettő egy pár.  – teszem hozzá, de csak, hogy tudassam Nialler-rel és Harry-vel, hogy Ber foglalt. Mindenki elmondta a nevét ment a kézfogás meg a pacsi, addig pedig Louis is feltalált lentről, üdvözölte barátait majd Lux-szal kezdett játszani. – Nos, ez az a ház, amit Zayn vett, eredetileg kettőnknek, jártatok már itt páran és elmondta, hogy nyugodtan költözzek be és itt találkozunk jövőre. Nos lényegtelen, hisz úgy is megyek veletek turnéra, viszont van egy kis bökkenő.

 - Még apró, kicsike bökkenő. – teszi hozzá Louis a nappaliból.

- Mégpedig? – kérdezi Harry, mire nagy mosoly terül szét az arcomon, a nyoma se látszik az előbbi sírásomnak. Előveszem a táskámból a borítékot majd Lou kezébe nyomom, egyből elkezd futkorászni vele és csak olyan helyen nyitja ki ahol senki nem látja, hogy mi van benne. Miután alaposan megvizsgálta rám néz és elkezd ugrálni.

- Úristen!!! – sikítja, majd iderohan megölelni engem. Közben Sophia kikapja a kezéből a képet és csatlakozik az öleléshez.

- Terhes vagy? – kérdezi Niall, mire bólintok egyet. A lányok is végre elengednek, így levegőt is kapok.

- Tényleg, így most már látom. – mondja Harry, mikor behajolt a hasamhoz.

- És igazából a gyerekszobát kellene megcsinálni. Még nem tudom, hogy fiú lesz e vagy lány, ezért úgy döntöttem, hogy fehér lesz a fal a bútorokkal együtt és amint kiderül, a fehér falakat úgy díszítem, olyan függöny lesz, meg ilyenek.

- Amikor Lux-szal voltam terhes, akkor én valahogy megéreztem, hogy kislány lesz. – mondja Lou és rápillant a kislányra.

- Te mire tippelnél? – kérdezi szemöldökét húzogatva az öcsém.

- Hát tudván, hogy mennyi lány van az én családomban és Zayn családjában is, na meg amekkora szerencsém van, akkor nem fiú lesz, hanem lány. – nevetem el magam és megmutatom a srácoknak a jövendőbeli gyerekszobát. Igazából egy nagy fehér valami az egész, csak a parketta barna. – Tudjátok mit? Meggondoltam magam. Szeretném, ha ilyen pasztell barna színű lenne a fal, a mennyezet pedig ugyan úgy fehér maradna. – mondom és már el is képzeltem az egészet. Mivel már előkészítettem minden eszközt, ezért a srácok már meg is ragadtak egy-egy ecsetet vagy hengert, ezért én is elég extázisba estem és felkaptam egy hengert, de Harry egyből kivette a kezemből. – Hé!

- Terhes vagy, ne erőltesd meg magad. – mondja szigorúan, egy szomorú pillantást vetek felé, de Hazza megtörhetetlen.

- De én is szeretnék valamit csinálni a gyerekem szobájába. – motyogom még mindig szomorúan.

- Igaza van, nem szabad megerőltetned magad. Te majd megcsinálod azokat a rajzokat a falra nemtől függően. Hidd el az nagyobb dolog, minthogy mi egyszínűre kifestjük a szobát. – mondja Matt. Mióta lett ilyen érett? Hol van a hülye kisöcsém?

- Menjetek vásárolni inkább. – javasolja Louis.

- De mindenem megvan. A babának meg csak akkor szeretnék venni dolgokat mikor már tudom a nemét. – magyarázom, de nem engedik, hogy folytassam, a lányok közös erővel húznak a nappaliba. Felnevetek az egészen, hisz olyan volt, mintha el akartak volna hurcolni.

- Na, beszélgessünk. – jelenti ki Lou és felcsatolja Lux bébi haját, hogy ne zavarja.

- Gondolkoztál már neveken? – kérdezi Beryl.

- Igazándiból igen. Mármint csak lányneveken agyaltam. Nagyon tetszik a Zena és az Eisha is, de döntésképtelen vagyok.

- Malik lesz? – kérdezi Sophia, mire bólintok egyet.

- Elmondtad már neki? – kérdezi Vivian, mire egy nagyot kap a fejére Beryl-től.

- Úgy néz ki, mint aki elmondta volna neki? – kiabál rá kedvesen. Bár enm tudom, hogy hogyan lehet jóindulatból rákiabálni a másikra.

- Akkor hívd fel. – mondja Lou és a kezembe adja a mobilját.

- Nem. Mármint erre nem vagyok készen és tudom, hogy megígértem Trisha-nak, hogy elmondom Zayn-nek, de félek, hogy nem hinne nekem és, hogy csak azért mondom, mert őrülten vissza akarom kapni. – rázom a fejem és mostantól próbálom addig húzni ameddig lehet. Bár a médiából meg fogja tudni és azt fogja hinni, hogy a haverja csinált fel egyből, az pedig rosszabb.

- Már kicsöng. – mondja Lou és a fülemhez emeli a telefont. Nagyon remélem, hogy nem veszi fel. A gyomrom görcsbe rándul, mikor beleszól a telefonba.

- Hé, Lou. Mi a helyzet? – megfogom a saját kezemmel a telefont és elmosolyodom, majd akaratlanul is a hasamra helyezem a szabad kezemet. Bele kell szólnod Isabell, vagy le fogja rakni!

- Zayn, Isabell vagyok. – oké, a hangom körülbelül úgy hangzott, mint egy nyúzott macskáé.

- Baj van? – kérdezi. Szerintem fáradt, mert eléggé morcos a hangja, vagy éppen nemrég kelt fel.

- Igen, mármint nem, egyáltalán nem. Csak azért hívlak, mert szeretnék mondani valamit. – mondom, amit időközben Sophia leírt a tabletre.

- Is, komolyan kérdezem. Baj van? Megijesztesz. – mondja, mire a szívem még hevesebben kezdett el dobogni, illetve a könnyeimet is megérzem a szemeimben, de ezek örömkönnyek. Örülök, hogy nem csapja rám a telefont és, hogy érdeklődik irántam, na meg végre hallhatom a hangját.

- Nincs baj tényleg. – „Viszont van egy komoly dolog, amiről beszélnünk kéne. Terhes vagyok, és tiéd a gyerek.” olvasom el magamban, amit Soph írt, de erre nem vagyok készen. – Csak szerettem volna, hogy tudd, beköltözök a házba. – motyogom össze-vissza. Sophia szomorúan néz, míg Beryl most magát csapja meg. Ekkor veszem észre, hogy a könnyeim patakokban folynak.

- És ezt Lou telefonján akartad elmondani? Vagy kényszírettek? – kérdezi, és szinte idáig látom, hogy felhúzza a szemöldökét.

- Nem, csak nem találom az én telefonomat. – csak higgye el a kamut, könyörgöm!

- Még mindig szarul hazudsz. – nevet fel, amitől kiráz a hideg. – De Kicsi, nem lesz az a ház túl nagy ahhoz, hogy egyedül legyél benne? – kérdezi teljesen komolyan.

- Majd csak pár hónap múlva költözök be teljesen, most csak idejöttem lecsekkolni, meg pár cuccomat áthozni, de megyek vissza a fiúkkal a turnéra. – mondom halkan szipogva.

- Miért sírsz? – kérdezi.

- Én nem is. – füllentek ismét, de tudom, hogy nem veszi be.

- Is… Most mennem kell, majd beszélünk. Vigyázz magadra. – és ezzel már le is tette. Beszéltem vele több, mint három percet és olyan volt, mintha tíz másodperc lett volna az egész. Egy-két perc múlva a telefon a zsebembe jelez, hogy jött egy üzenetem. Előhalászom és megnyitom, abban pedig csak ennyi állt:
„Holnap érkezem, legyél otthon. Z xx”

Még levegőt is elfelejtettem venni miközben olvastam. Megmutatom a lányoknak, akik csak egy helyben visonganak.

- Látni fogja a hasad. – mosolyog Vivian, de én annyira nem örülök neki.

- Ha három hónapig nyolc ember elől tudtam rejtegetni, akikkel a napjaimat töltöttem, na meg az egész világ elől, akkor ő sem lesz olyan nehéz. Még nem akarom, hogy tudja.

- Túl késő lesz, ha vársz. Legalábbis attól félek. – mondja Soph.

- Nem tudom… - motyogom és lehajtom a fejemet. Félek, rohadtul félek. Nem csak, hogy nem merem elmondani neki, de nem is akarok vele találkozni, mármint újra nehéz lenne, amikor elmegy, és most már nem csak azt kell néznem, hogy oké kicsit depressziós lennék napokig, már azt is figyelnem kell, hogy az a depresszió hatna a babára. De mégis arra vágyom, hogy megsimítsa a hasam és örülne neki, számomra ez jelentené a boldogságot. A baba, Ő és én.