Sziasztok! Megérkezett az újabb rész, Isouis rajongók előnyben! Történik egy kis fordulat, amit alig várok, hogy írjak. Jó olvasást, és kommenteket, véleményeket szívesen fogadok!!!
All the f*cking love. xx
EsmeeH.
A fejezetet és Isouis kapcsolatát ihlette: One Direction - Home
Minden erőmet összeszedve kelek ki az ágyból és megyek be a konyhába,
ahol Louis mosolyog vissza rám. Már teljesen megszoktam a jelenlétét és
hihetetlenül közel kerültünk egymáshoz két hét alatt. Pár napja volt utoljára
koncert, Dubai-ban, viszont most elég hosszú pihenőt kaptak a fiúk, ami nekem
is előnyös.
- Hogy vagy? – kérdezi, és felém nyújt egy csésze teát. Most hazudjak
neki, mint eddig, vagy mondjam az igazat?
- Jól. – mondom egy apró mosoly kíséretével, ami természetesen hamis.
Az elmúlt két hétben alig hagytam el a hotelszobáimat, a koncertekre sem mentem
el, leginkább a lányokkal társalogtam. Waliyha azon a bizonyos napon még bejött
velem beszélgetni egy kicsit, ami még a mai napig meg tud rázni, ha
belegondolok.
„ – Én… annyira sajnálom, erről
nem tudtam és nem is gondoltam volna, hogy megteszi. Vagyis, azt igen, hogy
várható a kilépése, de nem hittem, hogy veled, amit most csinált, azt valaha
megtette volna. – mondja lehajtott fejjel, én pedig csak megráztam a fejemet.
- Ne magyarázkodj. Ennek nem így
kellett volna történnie. Az egésznek csak egy egyéjszakás kapcsolatnak kellett
volna lennie, nem hibáztatom semmiért. – rázom meg a fejemet és letörlöm a
könnycseppjeimet. – Fordult a helyzet és sikerült beleszeretnem, pedig megfogadtam,
hogy nem fogok. – sóhajtok és a körmeimet kezdem el piszkálni.
- Én hiszek neki. Vissza fog
jönni hozzád, vissza fog szerezni, ebben biztosabb vagyok, mint a halálban. –
mondja, én pedig felhúzott szemöldökkel nézek rá, hiszen nem értem, hogy miért
ennyire biztos a dolgában.
- Ezt honnan veszed??? – kérdezem
és megigazítom a szemembe lógó babahajakat.
- Nekem már február elején
elmondta, hogy érzi, hogy te más vagy, különleges vagy számára, és te vagy neki
az igazi, a nagy Ő. – mondja, én pedig lesokkolódok. Valóban így van, vagy csak
hazudik? De a saját húgának miért mesélne be ilyen dolgokat? Teljesen
értelmetlen lenne.”
- Hé, ne gondolkodj már ezen ennyit. Lesz, ami lesz, oké? – kérdezi,
miközben az arcomat a két kezével közrefogja. Egyet sóhajtok és behunyom a
szemeimet, elengedi az arcomat és csak azt hallom, hogy valaki nagyon
csörömpöl.
- Csá arcok! – jön be Liam Sophia-val karöltve, utánuk pedig Niall
megpakolva kajával. Sophia szoros ölelésre von és megrázza a fejét miután a
hajamat végigtapogatja.
- Drágám, szükséged van egy kis frissítésre. – mondja karba tett
kézzel, aztán Louis-t is megölel. Liam megsimogatja a hátamat és lepacsizik a
mögöttem álló sráccal.
- Nem hiszem, hogy tudni akarom, de Niall, miért van nálad ennyi kaja?
Ezt te sem tudod egyedül megenni. – kérdezem és belekortyolok a jóízű fekete
teámba.
- Belli, Belle, Bella… - fenyegetően nézek rá, hisz nem nagyon bírom
mikor ezt a „mondókáját” kezdi el. - …Is, le vagy fogyva, ezt pedig nem
nézhetem. Ideje enned valami jó zsírosat. – mondja és kicsomagolja a rengeteg
ételt, amitől elfog a hányinger.
- Komolyan mondom, ha még valamit kinyitsz, én rosszul leszek. –
mondom, bár már a hányinger kerülget a rengetek illat miatt, mégsem akarom
megbántani. Louis megrázza a fejét és lehajtja a fejét, ami miatt felsóhajtok.
– Oké, ígérem enni fogok valamit. Viszont szeretnék ma hazamenni. – mondom mire
az előttem álló egyből felpillant rám a kék szemeivel, bólint egyet és hátat
fordítva Liam-et és Niall-t a nappaliba invitálja, vagy mit tudom én, hogy
hova.
- Mi volt ez a rosszul lét? – kérdezi Soph miközben a szemöldökét
felfele húzogatja.
- Nem tudom, egyszerűen még mindig nincs étvágyam, ha meglátok egy
ilyen bazi nagy valamit magam előtt. – mutogatok a sok rántott és sült húsra,
aztán elfogadom barátnőmtől a joghurtot, amit kértem tőle. Gyorsan bekanalazom
a körtés finomságot és a kikapcsolt állapotban lévő telefonomért nyúlok, de
meggondolom magam a bekapcsolást illetően, hisz az öcsém ideges lenne rohadtul,
hogy ő márpedig megmondta előre az egészet, aztán magát szidná, hogy hitt
Zayn-nek.
- Nem vagy esetleg terhes? Vagy erre nem gondoltál? – kérdezi, miközben
a kajákat becsomagolja, amit Niall nagylelkűen kibontott.
- Mindig védekeztünk. – rázom meg a fejem nemlegesen, hogy teljesen
kizárjam ezt a gondolatot.
- Rendben, te tudod. – mondja, védekezés képen pedig még a kezeit is
felemeli maga elé.
Végül úgy döntünk, hogy kimegyünk a fiúkhoz, Sophia leül Liam lábai
közé a földre és tűri a sok hülyeséget, amit jelenlétével saját magának
okozott, hisz a fent ülő srác direkt barátnőm fején támaszkodik, aztán a lábait
ki-be rángatja, ezzel csapkodja Sophia-t, aki nevetve tűri, majd a saját
fegyvereivel lenyugtatja barátját. Kicsit elmosolyodom, de én inkább hátulról
támadok, és a könyököm megtámasztom magam Louis mögött. Mikor épp kiesik a
játékból, egyet káromkodva hátradönti a fejét és az enyémet kezdi el
tanulmányozni fejjel lefelé.
- Mikor szeretnél menni? – kérdezi mire megrántom a vállamat, igazából
minél később, de ezt még hangosan se fogom kimondani, azt meg főleg nem, hogy
életemben először most félek az öcsémtől.
- Megígértem anyának, hogy ma beugrom hozzájuk…
- Beugrasz Doncaster-be, ami három órára van innen? – nevetek fel. –
Szóval megígérted, hogy ma elmész hozzájuk. – egy kis mosollyal nyugtázom, hogy
nem érdekel a kis félrebeszélése, folytassa csak.
- Arra gondoltam, vagyis Lottie gondolt arra, hogy jöhetnél te is. –
mondja mire sóhajtok egyet és megvakarom a homlokomat. – Jót tenne, ha
kimozdulnál már egy kicsit…
- Nem tudom Zayn… Túl sokan vagytok, én meg jelenleg nem vagyok
önmagam, nem hiszem, hogy ez jó ötlet… - mondom, és azt veszem észre, hogy
mindenki érdekesen néz rám, ekkor esik le, hogy mit is mondtam. Gyorsan a szám
elé kapom a kezeimet és próbálom lenyugtatni magamat. – N-Ne haragudj Lou… én
nem… - össze-vissza dadogok, ezért inkább elfutok az ideiglenes szobámba.
Komolyan Zayn-nek hívtam Louis-t? Ilyen mélyre tudok süllyedni? Úgy érzem, hogy
ez az egész felülkerekedik rajtam, szaporábban veszem a levegőt és próbálom
eltűntetni azt az érzést belülről, ami szétszakít, olyan üresnek érzem magam
ismét. Megérzem a könnyeimet az arcomon, amiket keserűen törlök le, mert nem
akarok többet sírni miatta. Itt hagyott és ezt jelenleg még nem tudom
megbocsájtani, és addig könnyű, amíg minden elektronikai dolgot figyelmen kívül
hagyok, hisz addig nem látom mennyit is változik, vagy mit tesz.
- Is… - Louis halkan kopog és egy nagyobb koppanás kíséretében azt
feltételezem, hogy a fejét az ajtónak támasztotta. – Nem haragszom, ezt te is
tudod. És nem erőltetem, hogy gyere velem, sőt ha kell én is itthon maradok
veled. Csak engedj be, kérlek.
- Én ezt nem bírom. Ismét elhagytak, úgy, hogy észre sem vettem az
egészet, azt hiszem, nem számíthatok már semmi jóra. – mondom magam elé és
komolyan elgondolkoztam már ezen egyik éjjel.
- Akkor valamit tudnod kell. Én mindig itt leszek veled és nem foglak
elhagyni soha. Nem ezt érdemelted, ami történt veled, de a sors olyan lapokat
osztogat, amit mindenki kibír. És akármennyire is nehéz bevallanom, de én is
hiszek benne, hogy Zayn nem mondott le rólad.
- Ne mondd ezt… - mondom, és felállok, majd kinyitom az ajtót, amin
eddig Louis támaszkodott, ezért szó szerint rám esik. Homlokunk összeér, ami
emlékeztet az ausztráliai csókunkra is. Nem érzem azokat a pillangókat a
hasamban, amit Zayn közelségénél éreztem. Nem érzem, hogy a tenyerem izzadna,
vagy, hogy a szívem majd kiugrana a helyéről. Nem csókol meg csak ott tartja
ugyan úgy a fejét.
- Ne haragudj. – mondja, de nem húzódik el tőlem, ezért belemarkolok a két
kezébe.
- Akkor miért nem távolodsz el? – kérdezem, de nem kapok rá választ,
csak továbbra is a szemeimbe néz. Behunyom a szemeimet és Zayn arcát látom meg,
úgyhogy inkább eltávolodok Louis-tól, mert ez így nem jó.
- Mondd, hogy jössz velem.
Végül mégis Doncaster-be kötök ki, sikerült Louis-nak rávennie, ami
nagy szó, hisz két hét alatt egy pillanatot sem voltam a levegőn, ezért úgy is
érzem magam, mint egy zombi, illetve elmondásom szerint úgy is nézek ki. Persze
ezt Louis tagadja és próbálja telebeszélni a fülem, hogy jól nézek ki, de
mindig leráztam valamivel, csak fejezze be.
- Gyors tudnivalók, egyiküknek se higgy, és ne vedd be a sztorijaikat,
főleg ne Fizzy-ét, anyára meg ne hallgass, és ha a gyerekkoromról kezd mesélni,
menj el onnan. – mondja, mire kicsit felnevetek, hisz érdekel Louis gyerekkora.
Bólintok egyet, hogy megértettem a „szabályokat”, amiket amúgy úgyis meg fogok
szegni. Bizonytalanul csapom be Louis kocsijának az ajtaját, majd egy sóhaj
kíséretében elindulok Louis után, aki félúton járva vette észre, hogy nem
követem, ezért bevár. A nagy vaskerítés hangjaiból ítélve most záródik be,
tehát nincsen menekülési útvonalam, kénytelen vagyok végig csinálni. A gyönyörű
és hatalmas kert tele van növényekkel, gyönyörű fákkal és rengeteg játékkal,
amit a játszótéren is megtalálhatunk.
- Az idegességed átragad rám is. Abba hagyhatnád, igazán nincsen okod
rá. – sóhajt fel Louis és megjegyzése miatt észre sem veszem, hogy az ajtóhoz
érünk. – Ne haragudj, nem akartam durva lenni. – ráncolja össze a homlokát és
lesüti a szemeit.
- Nincs semmi baj Lou! – mondom egy apró mosoly kíséretében, mire egyet
bólintva benyit a nagy házba. Elmondásai alapján teljesen csend van a házban,
nincs kiabálás és veszekedés, sem visítás, de még csak nevetés sem. Mire
megkérdezném, hogy mégis mi a franc van, addigra Louis levette a felesleges
dolgait, ezért belekapaszkodok a kezébe, mintha megtámaszkodnék rajta, pedig
csak vissza akarom tartani, mert képes egyedül hagyni ezen a számomra
ismeretlen területen. Végre leveszem a bakancsomat és elengedem Louis-t is, aki
türelmetlenül vár rám és folyton a nem létező órájára pillant. – Ó, fogd már
be. – mondom neki mire felnevet és elkezdi a szöveget, hogy meg se szólalt, ne
hisztizzek. Beinvitál a konyhába, ami az előszobából nyílik és meglátok egy
fiatal nőt, körülötte pedig egy kisbabát, aki vígan rakosgatja a még
kibontatlan fűszereket. Ő hamarabb megérzi az érkezésünket, mint Louis anyukája
és gyorsan felénk kezd mászni, pontosabban a mellettem álló fiúhoz. A nő erre
felfigyel és szemeivel követi kislánya útját, ez által pedig megpillant minket.
Nem tűnt meglepettnek, hogy itt vagyok, sőt mintha számított volna rám.
- Louis! Végre, hogy megérkeztetek! – sóhajtja a nő, és takarékra veszi
a gáztűzhelyt. Szorosan megöleli kisfiát majd felém fordul. – Jay Deakin vagyok,
örülök, hogy megismerhetlek, Louis már rengeteget mesélt rólad. Érezd otthon
magad drágám!
- Köszönöm. – mosolygok rá kedvesen, hiszen nagyon szimpatikus nő. –
Istenem, de bunkó vagyok, egyébként Isabell Deeron vagyok. – mondom zavartam és
megvakarom a tarkómat szégyenemben.
- Semmi baj. Louis Megnéznéd, hogy a húgos tiszta-e? És ha már ott
tartasz, kicserélnéd a pelenkáját, légy jó báty. – mosolyog rá Jay mire
elnevetem magam, úgy igazán és őszintén, hisz minden vágyam, hogy megnézzem,
ahogy Louis a kakis pelussal szenved, viszont Jay tekintetén láttam, hogy ezt
most szeretné, ha kihagynám és a pelus csak egy ürügy volt, hogy tudjon
beszélni velem.
- Persze anya. – sóhajtja lemondóan drága barátom és felkapja a húgát,
aki nevet egyet, hisz kicsit felrepül a levegőbe is. – Na, nézzük mennyire vagy
kakás kisasszony. – motyogja és eltűnik. Kicsit feszültnek érzem magam, hisz
nem tudom, hogy Jay miért szeretett volna kettesben lenni velem.
- Sajnálom, ami történt. Viszont itt tényleg bármikor otthon érezheted
magad. Ahogy elnézem Louis-val eléggé sokat segítetek egymásnak, te az ő
szakításában, ő pedig a tiédben. Csak szeretném megköszönni. – mondja
mosolyogva és visszatér a még gázon lévő étel felé. – Nem tudom, hogy mennyire
hihetek Lottie-nak, de ő váltig állítja, hogy köztetek van valami. Ha igaz,
akkor csak arra szeretnélek megkérni, hogy ne hagyd, hogy kicsússzon a fiam
lába alól a talaj. Eleanor nagyon stabilan tudta tartani és félek, hogy
hülyeségeket csinál, ha nem figyel valaki rá. Én pedig nem tudok mellette lenni
mindig. – néz rám aggódóan és elzárja az étel alatt a tűzhelyet.
- Jay, ezt akkor is megtenném, ha nem lenne köztünk semmi. Mármint… nem
mintha most lenne. Tudom, hogy ő tovább lépet, de én még nem és ez így…
- Nincs semmi baj. Értem. – nevet fel, ekkor pedig egy Jay-nél kicsit fiatalabb
férfi toppan be a konyhába egy kisfiúval.
- Ó, te lennél Isabell? Üdvözöllek, Dan Deakin vagyok, ő a fiam Ernest,
és üdvözölnélek normálisan, ha nem kéne a kis tökit tartanom. – nevet fel, de
azért két puszit ad, gondolom utolsó mentségként.
- Szia. – nevetek fel és megsimítom Ernest kézfejét, mire a kicsit csak
nézi a kezem helyét, majd felpillant rám.
- Da-da-daa. – dadogja és egyet utána nevet. Érdekes, de rohadt aranyos
volt az egész.
- Ernest kedvel. – nevet fel Jay és átveszi az apukától a kicsit.
- Hívott Daisy, nemsokára itthon vannak. – végszóra toppan be Louis is
és jelenti, hogy Doris bizony tiszta.
- Megmutatom Is-nek a házat. – lelkendezik, és miután odaadja Doris-t
az apjának már karon is ragad és írtó nagy lelkesedéssel húz maga után. Végig
megyünk a nappalin, ami bazi nagy és rohadt jól néz ki, aztán fel egy lépcsőn,
ahol rengeteg ajtó sorakozik mindkét irányban. – Balra van Lottie és Fizzy
szobája, illetve Dan dolgozó szobája és egy fürdő, jobbra pedig a két ikeré. És
mielőtt megkérdezed, igen az én szobámba pofátlankotta be magát Lottie. –
morgolódik és újra maga után húz, vissza a földszintre.
- Louis! Tudok magam is menni. – nevetek, ekkor sok-sok szempár rám
szegeződik, de csak egyet ismerek belőlük. A szőkeség hirtelen landol a
nyakamba és vagy százszor elmondja, hogy mennyire hiányoztam neki, illetve,
hogy mennyire örül, hogy itt vagyok.
- Lottie, nyugi, megfojtod. – nevet fel Louis, de esze ágába sincs
segíteni, helyette köszön a többi testvérének. A három lány érdekesen néz rám,
ami kicsit zavar, egy kicsit nagyon.
- Lányok, ő itt Isabell, egy nagyon kedves, segítőkész és aranyos lány,
barátnőm. – mondja Lottie, mire sorra mutogat testvérein. A magas barna hajú
lány Fizzy, aztán két egyforma lányt mutatja be, Daisy, a csinosabb, míg Phoebe
a lazább és sportosabb. Fizzy vonakodva, de végül leküzdve gátjait mosolyogva
üdvözöl, míg az ikrek csendesen köszönnek nekem és valamit suttogva kérdeznek
Louis-tól, de leginkább Daisy-n látom az aggodalmat.
- Nem a barátnőm, csak egy barát. Senki nem fogja helyettesíteni
Eleanor-t, és ti is bármikor beszélhettek vele. – bár Louis suttogását idáig
hallottam, nem nagyon rázott meg a dolog, ő sem fogja soha helyettesíteni
Zayn-t. – Is, szereted a lovakat? – kérdezi Louis immár hangosan.
- Hát, nincs bajom velük. – mosolygok egy kicsit, persze ez is kamu és
látom Louis-n, hogy tudja. Daisy és Phoebe egyetértően bólintanak és
felrohannak az emeletre, miközben versenyeznek.
Hihetetlen, de tényleg jól éreztem magam ma itt, nem hittem volna, hogy
jobb Louis nagy és kedves családjához eljönnöm, mint elmenni az én
szerencsétlen úgymond „családtöredékemhez”, és ma már nem is akarok elmenni,
hisz nem akarom tönkretenni a napomat.
- Köszönöm, hogy elhoztál. Sokat jelentett nekem. – mondom neki, mikor
végre beérünk a házába, azon belül pedig a kanapéra vetődünk. – De leginkább az
ebéd utáni kis beszélgetésem volt jó anyukáddal. Komolyan jót tett, már nem
érzem annyira elveszettnek magam. – és két hét alatt most törtem meg a
legjobban, ez volt a leghosszabb mondat, amit kinyögtem.
- Soha nem fogod egyedül érezni magad, mert úgy fogom csinálni, hogy
otthon érezd magad! – mondja a szemembe mire kicsit elgyengülök, hisz most
látom csak meg a tengerkék szemeinek csillogását, ami bár nem a kedvenc mogyoró
barnám, de ezt is ugyanolyan gyönyörűnek találom. Sóhajtva mosolyodok el egy
kicsit és hagyom, hogy a mellkasára húzzon.
- Köszönöm. – suttogom. Pár perccsend után újra megszólalok, hisz nem
bírom magamba tartani. – Nagyon elfáradtam, az ikrek lefárasztottak fizikailag,
Lottie pedig mentálisan, ez borzasztó. Az összes Tomlinson ilyen? – próbáltam úgy
mondani, hogy ne bántsam meg, mert valljuk be, ez elsülhet szarul is.
- Igen, szerencsére ilyenek vagyunk, és az agyadra tudunk menni. –
nevet fel, ekkor felvihogok, mivel a zsebében lévő rezgő telefon csikizi az
oldalamat. Louis nagy nehezen előkotorja a készüléket és felveszi. Nem nagyon
figyelek rá, hisz inkább azzal foglalkozok, hogy visszaillesszem a helyére a
gombomat, ami a kardigánomról esett le, és ehhez nagy koncentráció kell. – Is be
kéne mennem a Modest!-hez, jössz velem? – érdeklődik, mire elgondolkozok és
sajnos Louis családja felbíztatott arra, hogy mostantól ki kellene mozdulnom
többször. Bólintok egyet és újra készülődésbe kezdünk, viszont már simábban
halad, mint először, hisz nem rég érkeztünk haza.
Az autóval sebesen haladunk és megállunk a számomra sajnos már ismerős
épület előtt. Mivel még tavasz közepe van, ezért már délután hat óra körül
eléggé lehűl a levegő, így nagyon szedjük a lábainkat, hogy beérjünk a forgó
ajtón, természetesen versenyezve, és természetesen én nyerek. Louis-nak köszön
pár ember, bár nem csodálom hisz nem egyszer fordult meg itt. Addig-addig
bohóckodtunk, míg észre nem veszek egy vakítóan szőke hajat, az arcát egyből
felismerem, Perrie Edwards, de ami még jobban vakít a haján kívül az az
eljegyzési gyűrű az ujján. Győztes mosoly ékelődik az arcán miközben rám néz,
majd Louis-ra és vissza rám. Mellette ismét egy senkinek érzem magam, hisz az
is vagyok, de most már egy szerencsétlenség is. Ahogy elhalad mellettünk én
teljesen lefagyok és újra érzem azt az ürességet magamban, és eszembe jutnak
Zayn szavai. Megígérte, hogy nem megy vissza hozzá, és most tessék, hogyan
higgyek neki abba ezek után, hogy visszaszerez? Addig-addig állok ott, míg fel
nem tűnik egy fekete hajkorona, amint észrevesz, megáll, és ugyan úgy lefagy,
mint én. Szemeimben megérzem a könnyeket, az előttem pár méterre álló srác
ránéz a mellettem állóra, majd újra rám. Nem tudok kiolvasni semmit a
szemeiből, annyira lesokkol a jelenléte. Végül leveszi rólam a tekintetét és
szomorúan megy el mellettem, megcsap az illata, ami magával ragad és utána fordulok.
Látom, hogy Perrie megvárta és egy puszi után, összekulcsolt ujjakkal és egy
gonosz mosollyal maga után húzza életem szerelmét. Louis megérinti a vállamat,
és ekkor veszem észre, hogy a könnyek ismét együtt folynak le az arcomon, mint
egy folyó. Maga felé fordít és letörli a könnyeimet, de azok újra a helyükön
vannak, minden erőmmel azon vagyok, hogy eltűntessem ezeket a szememből,
illetve az érzéseket magamból.
Röpke tíz perc alatt lenyugszok és Louis kezét szorongatva megyünk be
az irodába, ahonnan Zayn és Perrie az előbb sétált ki.
- Végre Mr. Tomlinson. És Miss Deeron. – mosolyodik el az az idegesítő
ember.
- Mit akarsz? Mi volt ennyire sürgős? – kérdezi Louis, de egy percre se
engedi el a kezemet.
- Zayn kilépése mindent felforgatott és életbe lép egy utasítás. Zayn
csak úgy hagyhatta el a bandát, hogy ha aláírja ezt. – löki az orrom elé a papírdarabot,
ami meg fogok és elkezdem olvasni.
- …tehát alulírott Zayn Malik szerződés lejárta előtti kilépését a
Modest! vállalat engedélyezi abban az esetben, ha a médiában még mindig
támogatja menyasszonyát, Perrie Edwards-ot, illetve szeretője, Isabell Deeron
sorsáról lemond.” – olvasom fel hangosan és értetlenül nézek az előttem álló
férfira. – Mintha egy darab haldokló emberről, úgy írnak rólam! És miért
kényszerítik egy olyan kapcsolatba, amibe nem szeret élni? Miért nem lehetett
csak úgy elengedni a pénzösszeg után? – háborodok fel, hisz feldühít, mert Zayn
a boldogsága érdekében hagyott ott mindent, de ugyanolyan boldogtalan marad.
Hát ezért volt olyan csalódott és szomorú.
- Én azért aggódnék, mert rólad ilyen könnyen lemondott és a kezünkbe
adta a döntést, mi pedig döntöttünk. – mosolyog gúnyosan a kopasz ürge.
- Mégis miben? – nevet fel lenézően Louis, de látom rajta, hogy még fel
kell dolgoznia az előbb hallottakat.
- Túl sok bajba keveredtél Louis, és a karriered múlik ezen. A mai
naptól kezdve hivatalosan ti egy párt alkottok minimum 2 évig.
Imadlak Louis Tomlinson!😻😻😻😻
VálaszTörlésSophiam paros *-*
Jay okos, mert Tomival moss. Hogy szerezz a fiadnak baratnot? Legy nagyon joban a lannyal!
Is és Louis szépen lassan közeledik egymáshoz egyre kozelebb és idok kerdése mig Is elkezd ugy nezni Louisra, mint Zaynre mig Louis szerintem mar erezz valamit Louis irant. :)
PERRIE?
GYURU?
ZAYN?
MI LOKAKI?
Zayn alairta azt a papirt igy egy olyan kapcsolatban van ami tonkre vagja???? Mit szivott? Adjon nekem is, mert tuti nem volt jo allapotban mikor alairta!
En orulok, hogy egy par lesznek, de a kocsog Modest kenyszeriti oket es ennek a kapcsolatnak nem lesz jo vege pedig en mindennel jobban azt akarom, hogy jo vege legyen nekik. Louis boldogga teheti Is-t. Ok valamiert passzolnak egymashoz. Is elfelejthetne Zaynt ami nehez lesz, de sikerulhetne neki, ha Louisnak engedne.
KOVETKEZO RESZT KEREK, DE AZONNAL! *-*
Basszus ilyen se volt meg elso vagyok!
TörlésNaptarba vele! :D
Árulj már el nekem valamit, miért imádod ennyire Is-t és Louis-t együtt?? :D
TörlésAhh ez a vége tök spontán volt, de rohadt jól sült el. :D
Kénytelen volt aláírni, csak úgy léphetett ki...
De Zayn még boldogabbá tudja tenni Is-t. :)
Emlékeztetlek rá, hogy egy ez egy milyen blog... :D
Következő rész jövőhéten várható! :))
Ja, már fel is írtam a naptáramba :P
Nah szoval én most nem emmiat a blog miatt irok hanem ami miat hogy van egy másik blogotok az Abduction amit annyian imádnak még most is kérlek ha legalább nem folytatod akkor idr ki annyira szeretem azt a blogot még 2015-ben kezdtem el olvasni és azota mindig nézem
VálaszTörlésNem akkartalak ezzel meg bántani csak szeretném tudni hogy akkor most annak teljesen vége ennyi?
Már az előző résznél is leírtam, hogy nem én írom a blogot. Egy részt sem én írtam, csak egyszer segítettem az írónőnek és bent maradtam főszerkesztőnek. Sajnálom.
TörlésKösszönöm a segitséget :D és a választ
Törlés